Kábítószerügyi Egyeztető Fórum - Szegedi Nemzeti Színház: Kék Tesla

calendar_month Időpont: Elmúlt
place
Helyszín: Szegedi Nemzeti Szìnhàz
map Térkép

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum és a Szegedi Nemzeti Színház közös részvételi színházi előadása.

“Az ecstasy márkajelzése egy technológiai óriás logójával több, mint marketingtaktika; olyan időket tükröz, amikor a technológia, a kultúra és a rekreációs kábítószer-használat összetett és néha aggasztó módon keresztezik egymást” - Healthy Life Recovery

Színházi nevelési programunkon eddig csak középiskolai osztályok vettek részt, ezúttal azonban minden érdeklődőt szeretettel várunk. Különös tekintettel ajánljuk leendő és jelenlegi szülőknek, pedagógusoknak, segítő szakembereknek, továbbá mindenkinek, akiket foglalkoztatnak a szenvedélybetegséggel kapcsolatos élethelyzetek.

Előadásunk során a szerfogyasztás első élményeihez kapcsolódó dilemmák kerülnek a középpontba. Történetünkben két középiskolás kábítószerekkel való kísérleteinek tapasztalatait és azok következményeit ismerhetjük meg. Darabunkban az információátadás, a tabumentesítés, valamint az ártalomcsökkentés épp akkora hangsúlyt kap, mint a lehetséges lélektani okok bemutatása. Célunk nem az elrettentés, sokkal inkább a tudatosítás, hogy a fiataloknak és környezetüknek minél átfogóbb képet adjunk arról, hogy mivel jár a szerhasználat, milyen mozgatórugók állhatnak a háttérben, vagy például mit kell tenniük egy krízishelyzetben.

Programunkban a résztvevőknek aktív, a történet cselekményét befolyásoló szerepkört kínálunk, amely során közösen vizsgáljuk a döntéshelyzetek és felelősségvállalás kérdéskörét.

Játsszák: Sziládi Hajna, Kállai Ákos, Búsi Dávid Szakmai konzulens: Búsi Dávid Látványtervező: Erlauer Balázs Rendező: Tölgyfa Gergely és Kállai Ákos

A színészek improvizáció alapján a szövegkönyvet írta, Tölgyfa Gergely, Sziládi Hajna és Kállai Ákos. Az előadásban Kocsis-Savanya Zoltán, Osztheimer Bori és Urbán Titi festményei láthatóak.

Előadásunkat a Szegedi Nemzeti Színház Nagyszínházának Imre Zoltán balett-termében játsszuk, melyet a Deák Ferenc utca felől tudnak megközelíteni.

Helyfoglalás érkezési sorrendben. Korlátozott nézőszám! Az előadást 15 éven felülieknek ajánljuk. Az előadás hossza kb. 140 perc, szünet nélkül.

Felhívjuk kedves nézőink figyelmét, hogy előadásunkban használt erős fény- és hanghatások, epilepsziás rohamot okozhatnak az arra érzékenyeknél!

További információ és jegyvásárlás: https://szegedinemzeti.hu/hu/musor/kek-tesla-4801

Cover: Zsiros Aliz

További információ: Kállai Ákos 06308552081 kooperalo@szinhaz.szeged.hu

arrow_warm_up
bug_report Hibát jeleznék ezen az oldalon

Hibajelentés

Szeretném jelezni az üzemeltetőknek, hogy hibát találtam a jelenlegi oldalon.

check_circle

Köszönjük, hogy jelentetted a hibát! Igyekszünk minél előbb megoldani.